Műemléki és régészeti tanácsadás


Kulturális örökségünk, meg nem újuló érték, melynek megőrzése és védelme, mindannyiunk feladata és kötelessége. Fennmaradását, megőrzését elsősorban megelőző, elkerülő intézkedésekkel segíthetjük elő.

A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. tv. 66. §-a szerint a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal hatósági engedélyének megadását bizonyos esetkben örökségvédelmi hatástanulmány elkészítéséhez kötheti.
Eddigi munkánk során gyakran tapasztaltuk, hogy a kulturális örökségvédelem szempontjából nem kellően előkészített beruházások megvalósulását nagymértékben befolyásolhatják az építkezés közben előkerülő régészeti lelőhelyek. Egy ilyen esemény nem csak az egyes beruházások költségvetését boríthatják fel, de előfordulhat, hogy a tervezett építkezést csak komoly műszaki változtatások árán lehet csak megvalósítani, illetve megakadályozhatja a beruházás teljes megvalósulását is. A nem kellően megalapozott, nem megelőzésen alapuló előkészítés a fentieken túlmenően, azonban kulturális örökségi elemeink pusztulását is eredményezik.
Ezért segítve a tervezett beruházások, fejlesztések megvalósulását, - a tervezett beruházás megkezdése előtt a kiválasztott helyszín régészeti érintettségét illetően vállaljuk a régészeti információk, adatok összegyűjtését, értékelését, örökségvédelmi hatástanulmány elkészítését. Segítünk a várható kockázatok felmérésben, azok csökkentésében. Tanulmányokat készítünk örökségvédelmi értékkel érintett területek hasznosítására vonatkozóan.
Műemlék épületek esetén elkészítjük állapotfelmérésüket, javaslatot teszünk esetleges hasznosításukra vonatkozóan.


  • Hatásvizsgálatok készítese
  • Régészeti és örökségvédelmi kockázat elemzése, bemutatása
  • Részletes környezeti hatásvizsgálatok örökségvédelmi munkarészének elkészítése
  • Előzetes régészeti dokumentációhoz kapcsolódó lelőhely diagnosztika
  • Műemléki értékleltár
  • Állapotfelmérés

Koordináció, kapcsolattartás, hatósági ügyintézés


A kulturális örökségünk elemeire hatást gyakorló, engedélyköteles, és egyéb engedélyhez nem kötött tevékenységek végzéséhez örökségvédelmi hatósági jóváhagyás szükséges.

Több éves, széles körű szakmai tapasztalatunk alapján vállaljuk az engedélyező hatóságokkal való kapcsolattartást a régészeti feltárások illetve műemléki felújítások engedélyezési eljárása esetében, a gördülékeny, gyors engedélyezési eljárás lebonyolításában való közreműködést, hatóságokkal történő egyeztetést, egyéb engedélyezési eljárásokhoz szükséges örökségvédelmi szakhatósági állásfoglalások beszerzésében való közreműködést, az egyes engedélyezési eljárások esetében jogi szaktanácsadást.


  • Teljes körű hatósági ügyfélképviselt és ügyintézés
  • Engedélyeztetési eljárások lebonyolítása
  • Hatósági, szakhatósági állásfoglalások beszerzése
  • Hatósági egyeztetés
  • Örökségvédelmi-jogi tanácsadás

Információszolgáltatás, költségtervezés


A megelőző régészeti feltárások költségei a beruházót terhelik. A beruházások költségtervezésénél azonban a régészeti feltárások költségeinek kalkulálása sok esetben nehézségekbe ütközik.

Ehhez kívánunk segítséget nyújtani. Vállaljuk az előzetes régészeti adatok alapján, valamint a beruházások műszaki terveinek ismeretében az egy-egy terület feltárásának költségeire, a feltárások várható időtartamára vonatkozó előzetes, részletes, tájékoztató jellegű kalkulációk elkészítését, valamint a feltárások folyamán esetlegesen várható kockázati tényezők elemzését, értékelését.


  • Örökségvédelmi költségek, árajánlatok ellenőrzése
  • Projekthez kapcsolódó költségtervezés
  • Hatósági, szakhatósági állásfoglalások beszerzése
  • Kockázat becslés
  • Örökségvédelmi költség-monitoring

Szaktanácsadás szerződéskötésekhez


A megelőző régészeti feltárások elvégzéséhez a beruházó és a feltárások végzésére jogosult intézmény között a Polgári Törvénykönyv és A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV tv. előírásainak megfelelő, írásos szerződésnek kell létrejönnie.

Sok éves gyakorlatunkkal szakmai tanácsadást nyújtunk megelőző régészeti feltárások elvégzésére vonatkozó szerződések megszövegezéséhez, feltételrendszerének kialakításához, valamint a szerződésben foglaltak végrehajtásához egyaránt, elvégezzük a már elkészült, vagy előkészített szerződéstervezetek kulturális örökségvédelmi szempontból való véleményezését, felülvizsgálatát.


  • Teljes körű ügyfélképviselet
  • Szerződéstervezetek készítés
  • Projektekhez kapcsolódó egyedi feltételrendszer kidolgozása
  • Elkészült szerződéstervezetek véleményezése

Menedzsment és monitoring szolgáltatás


Kulturális örökségünk védelme mindannyiunk faladata, mely jogokat és kötelezettségeket jelent mindenki számára.

Nagy szaktudással, széles körű gyakorlati ismereteinkkel vállaljuk a beruházó képviseletében a régészeti feltárások szakmai munkafolyamatainak, szakmai indokoltságának ellenőrzését.
A feltárt területek kiterjedésének ellenőrzését, feltárás elvégzésének indokoltságát, teljesítési igazolások ellenőrzését, feltárásra fordított idő hatékony felhasználásának ellenőrzését, terepi régészeti munka menetének felügyeletét, határidő betartásának ellenőrzését, területátadás-átvétel lebonyolítását, a szerződésben foglaltak betartását.


  • Örökségvédelmi projek-menedzsment
  • Örökségvédelmi organizációs és minőségterv készítése
  • Terület átadás-átvétel lebonyolítása
  • Munkafolyamatok, előrehaladás ellenőrzése
  • Szakmai teljesítések terepi ellenőrzése
  • Teljesítési igazolások ellenjegyzése

Válságmenedzsment


A régészeti leleteket eredeti helyükről, eredeti összefüggéseikből elmozdítani, csak régészeti feltárás keretében lehet. Régészeti feltárást csak a jogszabályban felhatalmazott intézmények végezhetnek.

Kulturális örökségünk elemei között régészeti lelőhelyeink, egyszeri, megismételhetetlen, meg nem újuló értéket képviselnek. Megóvásukat leginkább a gondosan megtervezett, örökségvédelmi szempontból kellően előkészített, megelőző intézkedésekkel biztosíthatjuk. Tapasztalataink alapján ez azonban nem mindig biztosított. Ezért gyakran előfordul, hogy a nem kellően előkészített beruházások esetében a kivitelezés földmunkái során váratlanul bukkannak elő régészeti lelőhelyek, ezzel felborítva kivitelezés ütemezését, illtetve költségtervét. Ilyen esetekben segítünk a földmunkák során váratlanul előkerülő régészeti emlékek leggyorsabb, költséghatékonyabb feltárására vonatkozó, törvényileg szabályos eljárás lebonyolításában.


  • Örökségvédelmi válsághelyzet következményeinek elemzése
  • Teljes körű ügyfélképviselt
  • Felek közti egyeztetés, mediálás
  • Nem ismert régészeti lelőhelyekkel kapcsolatos ügyintézés
  • Eseti költségtervezés